A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusára kilátogató hallgatók lényeges információkra, hasznos praktikákra és értékes tanácsokra tehettek szert.
A rendezvényen több mint harminc stand várta az egyetemi hallgatókat, akik a megye munkaerő-piacának fontosabb szereplőivel, illetve az általuk kínált portfólióval ismerkedhettek meg. A résztvevők átfogó képet kaphattak a helyi karrierlehetőségekről, továbbá az egyes munkakörök esetében elvárt kompetenciákra vonatkozóan is információkat szerezhettek. A szervezők a munkaerő-piac küszöbén álló hallgatókat karriertervezési előadásokkal és próba állásinterjúval is várták, ezzel is támogatva jövőbeni munkába állásukat.
A programon Centrumunk is bemutatkozott, hogy a továbbtanulást fontolgatók körében felhívja a figyelmet a felnőttek számára elérhető szakmatanulási lehetőségekre, hiszen a szakképzés az érettségi és diploma után is jó választásnak bizonyulhat.
Munkaadók találkozhattak a jövő munkavállalóival I Kaposvár Most