Sikerrel vették a döntőt a barcsi vízügyesek

Sikerrel vették a döntőt a barcsi vízügyesek

Büszkeségeink | KSZC.HU | 2020-május-05 |

Sikeresen megszerezte a szakmai vizsga alóli mentességet a Dráva Völgye Szakgimnázium három tanulója az OSZTV vízügyi versenyen. Fonyó Zsombor, Kovács Bence Máté és Páva Ákos barcsi végzősök, a járványhelyzet miatt online adtak számot tudásukról, még április 22-én.

A döntőben a megmérettetéshez szükséges technikai hátteret az iskola biztosította, a diákok egy tanár felügyelete mellett, Skype-on keresztül kapták meg a gyakorlati és szóbeli feladatokat. Felelniük kellett a versenybizottság előtt szakmai idegen nyelvből, víz- és szennyvízkezelői ismeretekből, munkabiztonságból, valamint környezetvédelemből, a gyakorlati feladatok között voltak gépészeti, üzemeltetési, vízkárelhárítási és egyéb mérési feladatok. Végül a tizenkét döntőbe jutott versenyző közül Fonyó Zsombor 7., Páva Ákos 9., míg Kovács Bence Máté 10. helyen végzett. Ezzel az eredménnyel a tanulók megszerezték a technikus bizonyítványukat is, azaz ők osztálytársaikhoz képest már vízügyi technikusok lettek. A fiatalokat értékes jutalommal díjazta a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatósága, valamint a döntőt lebonyolító VIZITERV Environ Kft. A diákok felkészítő tanára Hideg Tamás volt.






Legutóbbi bejegyzések

Miniszteri elismerést kaptak a Kaposvári Szakképzési Centrum munkatársai

Miniszteri elismerést kap...

Eötvösös siker a Gépipari Klaszter pályázatán

Eötvösös siker a Gépipari...

Elismerő okleveleket vehettek át a KSZC munkatársai

Elismerő okleveleket vehe...

Főigazgatói köszöntő

Főigazgatói köszöntő...

Magyar Arany Érdemkeresztet kapott a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja

Magyar Arany Érdemkereszt...

Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott az Ady oktatója

Magyar Ezüst Érdemkereszt...


Kaposvári Szakképzési Centrum
Küldjön nekünk üzenetet!
Név:
E-mail:
Üzenet:
Biztonsági kód (3 + 2) :