Naptár

Ajánlataink

40 éves az Eötvös Kollégiuma

Negyven éves a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium kollégiuma. Az évforduló kapcsán az egykori dolgozókat is meghívták a szerda délutáni ünnepségre. Zene, néptánc és irodalmi műsor - a diákok színvonalas műsorral lepték meg a közönséget.

A kaposvári kollégiumot 1978-ban adtak át, az elmúlt négy évtized alatt diákok ezreinek volt a második otthona. Korabeli serlegek, kupák és érmek tárulnak a kollégiumtörténeti kiállítás látogatói elé, s számos fotó is tanúskodik az eltelt időszakról.

Weimann Gáborné Igazgató Asszony és Zsom János Kollégiumvezető köszöntötte a meghívott vendégeket. Dér Tamás Alpolgármester Úr beszédében kitért arra, hogy nem vendégként érkezett, mivel az intézményben tanított hosszú éveken át. A kollégiumnak a város által adományozott emlékplakettel kedveskedett.

Csiba Ágota Főigazgató Asszony emléklapot adott át a kollégium 40 éves évfordulója alkalmából és egy 300.000 forintos szabad felhasználású támogatást is ajándékozott az intézménynek.

– Gyorsan elrepült a negyven év – mondta, majd méltatta a szakemberek áldozatkész munkáját. Az elmúlt három évben több mint 250 millió forintot fordítottak a kollégium felújítására.

Az október 3-ai ünnepség egy egész hetes programsorozat részét képezte. A kollégium 40 éves alapításának és fennállásának alkalmából színes programokkal várták az érdeklődőket.

A nyitónapon, 2018.10.01-én az iskola tanulójának, Tóth Zsombor: Szeptember című fotókiállítását láthatták a fotózás iránt érdeklődők. Délután a Kultúr Találka együttes megzenésített versekkel szórakoztatta a hallgatóságot. A második napon a főzésé volt a főszerep. A kollégiumi csoportok főzőversenyen mérhették össze tudásukat. A negyedik napon kollégiumok közötti vetélkedőre került sor, melyen öt csapat mérte össze tudását. A vidám, játékos feladatok sok mosolyt csaltak a résztvevők és a zsűri arcára is. Végül az ünnepségsorozat lezárásaként október 5-én rendezték meg az iskolában működő „Gépészek a Gépészekért” Alapítvány 6. jótékonysági bálját.

Sajtómegjelenések:

Pályázataink - ajánló

Online gyermekvédelem

Látogatók:

Mai:58
Tegnapi:39
Heti:97
Havi:808
2017.09.02-től összesen:28208


Aktuális látogatók száma: 9 fõ