Naptár

Ajánlataink

Beszámoló a Barcsi Széchenyi közi tagóvodában végzett nyári szakmai gyakorlatról

Iskolánk, a Kaposvári SZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának festő szakmát tanuló 9. c. osztályos tanulói, valamint a felnőttoktatásban részt vevő esti tagozatos első évfolyamos tanulók összevont nyári gyakorlaton vettek részt, amelynek keretein belül felújításra kerültek a barcsi Széchenyi közi Tagóvoda (7570 Barcs, Széchenyi köz 6.) belső terei.

Andik Krisztián oktató vezetésével megújult 3 óvodai terem, valamint a mellékhelységek, vagyis a fürdőszoba, illemhely, folyosó, szertár és a belépő is.

A falak igen rossz állapotban voltak, így szükséges volt azok teljes glettelése, ezt követően a termek falai színes festékkel lettek lefestve, a mennyezet pedig fehér színt kapott. A nagyszabású munka után a termeken bordűrök felhelyezésével tették kellemesebbé, barátságosabbá a környezetet.

A többi helységben fehérre festették a falakat. Majd a falak festését követően az összes ajtó és szárnyfa lemázolva, az összes radiátor kompresszorral lefújva, csövekkel együtt lefestve tovább szépítette az óvoda belső tereit.

A nagyszabású munka nemcsak kitartást, de odafigyelést is igényelt diákjaink részéről, pontos, precíz munkájukkal bizonyították rátermettségüket és elköteleződésüket választott szakmájuk fortélyainak elsajátításához. Megjegyzendő, hogy a kilencedikes tanulók számára kötelező volt a szintvizsga 2018 tavaszán, amelyet ők mindannyian nem csal sikeresen, de igen jó eredménnyel teljesítettek.

Tanulóink nem csipán a festési-mázolási munkákat végezték el, hanem segítették az óvoda dolgozóit a termek kipakolásában, majd a munkálatok utáni takarításban is.

A teljes nyári gyakorlat időtartamát lefedő munkálatoknak meglett az eredménye, mert iskolánknak a Széchenyi közi Tagóvóda vezető óvónője levelet írt, amelyben megköszönte a kiváló munkát, segítőkészséget, amelyet a felújításban részt vevők tanúsítottak.

Kozma B. Imre
gyakorlati oktatásvezető

Pályázataink - ajánló

Online gyermekvédelem

Látogatók:

Mai:1
Tegnapi:48
Heti:87
Havi:438
2017.09.02-től összesen:30189


Aktuális látogatók száma: 6 fõ